Jól bírod? Remek. Máris rád lehet hagyni még egy kicsit.
Van egy furcsa mellékhatása annak, ha valaki megbízható, terhelhető és általában megoldja a dolgokat: egy idő után mindenki elkezd úgy viselkedni, mintha ez lenne a természetes alapállapot.
Te elintézed. Te észben tartod. Te szólsz időben. Te összeszeded, amit más otthagyott. Te viszed tovább akkor is, amikor már rég eleged van belőle. És közben könnyű dühösnek lenni arra, hogy „már megint mindent rám hagynak”.
Csakhogy itt jön a kellemetlenebb kérdés: hányszor mutattad meg te magad, hogy rád lehet hagyni? Hányszor csináltad meg, és tanítottad a környezetednek azt a viselkedéseddel, hogy „persze, nekem jöhet”?
Az erőből így könnyen szerep lesz. És egy idő után már nem azt kérdezik, hogy bírod-e, hanem abból indulnak ki, hogy persze, hogy bírod.
Ez nem azt jelenti, hogy a te felelősséged, ha mások kényelmesek, figyelmetlenek vagy felelőtlenek. De ha újra és újra átvállalod, megmented, kijavítod, befejezed, amit más nem csinált meg, a környezeted alkalmazkodni fog ehhez. Nem feltétlen rosszindulatból. Egyszerűen megtanulja: majd te megoldod.
Pedig attól, hogy képes vagy rá, még nem biztos, hogy neked kell megcsinálnod. Talán nem az a kérdés, hogy mennyit bírsz még el. Hanem az:
Mit vennél le végre magadról, ha nem kellene bizonyítanod, hogy mindent elbírsz?